Versenyszellem

Ma, hogy nap van, felkeltem. Ekkor hasított belém, hogy a moped akkumulátorát, azt nem töltöttem fel. Ilyenkor történnek, és ilyenkor történhetnek meg megszégyenítő - megaláztatásos sokkok, velem. Nem tudom, miért így indultam el, hiszen hó is esett, az a csúszós fajta. Talán a sebesség iránti mély megszállottságom - mert mélyen megszállott vagyok a sebesség iránt, felé - szóval nem tudom. Csak azt tudom, hogy fáj.
Még csikó koromban, a kék kabát és nadrág volt a védjegyem. Jégvillám...így neveztek. Ha te rám gondoltál, én már régen elfelejtettelek. Igen, gyors voltam, nagyon gyors, akár a vasalthajú tini fiú a női mosdóban partnerével. S most, minden összedőlt, végleg.
Mentegetőzhetnék, hogy a fekete zokni légellenállása nagyobb a lábszáraménál. Vagy, hogy a jó öreg tépőzáras Adiads cipőm - ami a másik fémjelem, volt, nekem, emberi szöveten - szóval a cipőm, hogy nem volt elég tiszta, így a poratkák grammjaival leterhelt gép eleve elrendelt vereséget volt kénytelen elszenvedni, de nem teszem.
Álljon hát itt tanulságul és emlékül, szégyenem. Mindig csatlakoztasd töltőre az akkumulátorokat.

(Sajnos a kocsmai - harci üvöltésem sem segített már, mit azt a kép is tanúsítja.)